2011. július 20., szerda

Hétvégén Egerben voltunk Ligázni.

Mivel a Tarnsporter bemondta az unalmast így kénytelenek voltunk 2 autóval menni.

Gábor meg Ákos vezettek és kipróbáltuk milyen az autópályán Egerbe menni. Na szóval az eredmény az kb 300 km és 2:45 óra Viszont a plusz költség az 140km nek megfelelő üzemanyag és egy 4 napos pálya matrica.

Reggel 8:15 kor már a szokott kisboltban a vécsei völgyben ittuk a finom kávénkat.

A reptéren ébresztettük Ray-ékat akik már előző éjszaka ott camingoltak az úthenger tövében W. Pistivel. Sátorépítés következett és átmentünk a nyugati leszállóba ahol a felszállító Gábor már várt bennünket.

Megvártuk, hogy tele legyen a Ford Transit és már indultunk is a hegyre. A felszállítás nekem mindig egy hihetetlen élmény. A felszállító autó teljesítménye és a Gábor nyugalma egyszerűen leírhatatlan. Most még rá is tett egy lapáttal mert a hegyen a starthelyig vitt bennünket. (nem „csak” a toronyig)

A többi pilóta is kezdett érkezni és egyre jobban benépesült a hegy.Ray és Pisti a starthely felett repülgetett vagy 1,5 órát versenyen kívül.

Kezdtünk a feladaton gondolkozni. Szilárddal kitaláltuk a tutit és mire Béci felért már kész is volt.

Eged – Egerszalók – Andornaktálya – Kerecsend – Füzesabony – Eger reptér. 46,7 km több fordulópontos zárt feladatot szerkesztettünk.

12:30 kor nyílt az ablak és 13:15 kor mindenki indulhatott a „RACE” feladaton.

Polyák Gyuszi az elsők között startol és a start nyitásakor felhőalapról kezdték a feladatot Szilárddal.

Közben a szél teljesen leállt és volt hogy gyenge hátszélben néztük hogyan tekernek.

Bele bele startolgattak kisebb nagyobb sikerrel. Én pld igen nagy sikerrel bebaszódtam a starthely alatti Béci és sok más pilóta által megrugdosott bokorba. Itt köszönöm meg a segítséget azoknak akik segítettek az ernyőmet leszedni. Krisztának még tüske is ment a szemébe... :( (de nem lett komoly baja....) Bosszantott a dolog persze mert rögtön az eset után Gábor cimbi meg kitekert a fejem felett. Két próbálkozás elég volt a lelki világomnak és a leszállóban csomagoltam.Akkor már Szilárd ott ült összepakolva és lassan jöttek be az emberkék befejezve a feladatot.


Gáborral közben beszéltem rádión és elindultam alatta a kocsival hogy ha leszáll össze tudjam szedni. Persze útközben már a kisboltban beszereztem a hideg leszálló söröket! :)
Füzesabonynál a fordulóponton még minden simán ment neki de visszafelé nagyon alacsonyan küzdötte magát a kurzuson. Egerben szállt le egy ipartelepen. Gyorsan a kezébe nyomtam a sört és betömtük a kocsiba az ernyőjét. Amikor elindultunk láttuk hogy Dávid még magasan jön visszafelé.

A sör vásárlása közben csörög a telefonom: Dávid hívott.: „ Itt vagyok 800-on a célban! Hol vagytok? Hova szálljak le?”

Na most nem írom le mik jártak a fejünkben! :))))

Keszy H. Zoli a napi első 3 helyezettnek felajánlotta, hogy elviszi őket repülőgéppel repülni egy kört. De mivel nem mindenki volt ott a megbeszélt időben így Szilárd, Nyers Atti, és Ács Atti volt az a szerencsés(?) akik repülhettek.

Este a szokásos jó hangulatban múlattuk az időt és készültünk a másnapi versenyre. 14 sátrat számoltam a szőlő mellett, valahonnan Franciák is előkerültek egy lakó autóval, na meg pár üveg borral. :)

Reggel frissen kipihenten ébredtünk és már indultunk is kávéért meg Fornettiért a kisboltba.

Persze nem kezdődhet egy nap bonyodalmak nélkül, hát a mi Dávidunk elmentette a Garminban a repülését (ami nem valami jó ötlet) de nem veszett el mert az aktív log nem lett kitörölve. (tanult belőle biztosan) mi meg a legszebb öröm a...... alapon jót szórakoztunk. A reggeli napfényben szakértettünk a sátrunk előtt és Horák Gyuszi csak ennyit mondott.: „Ez olyan mintha Görögországban lennénk!” :)

A felszállítás a DK-i leszállóból volt. Viszonylag gyorsan a starthelyen voltunk. A starthelyről Szegedi Miki emberi már startoltak és alig tudtak leszállni a termikek miatt. A szél gyenge volt de voltak rendes befújások is amiben el lehetett startolni.

Két opció közül maradtunk, a szokásos Eged – Kács – Kisgyőr – Miskolc Cora – Sajókaza útvonalnál. Egyéni időméréssel 63,8 km.

Horák Gyuszinak behalt a Gps-e benne az előző napi repülésével amikor is a cél előtt pár száz méterre szállt le ….. :( (oda adtam neki a tarcsi gps-m hogy a vasárnapi repülése rögzítve legyen.)

Most időben elkészültem és türelmesen vártam a megfelelő pillanatra a starthelyen. Kezdtek startolgatni és már lehetett látni hol adja a hegy. Nem volt meggyőző de egy bolynak sikerült egészen felhőalapra tekerni. Startoltunk és már az első inga után 3-an tekertünk egy termiket. (Dávid, Gábor, Én)

Láttam amint Gábor bekapja az első felest és rögtön utána Dávid is. „Elég dobálós vigyorogtam és már jött a nekem osztott feles is” :))) Egészen 2000méterig tekertünk. Gábornak nem volt szerencséje mert 900m fölé nem tudott menni mert ahogy felért egyből elcsukta... Cserépfaluig küzdötte el magát. Én 2000m körül kiszálltam és otthagyva Dávidot a következő felhő felé vettem az irányt. Útközben találkoztam Szittoval aki versenyen kívül repülte a feladatot, és Polyák Gyuszival.

Kisgyőrnél alacsonyról kitekertem ahol láttam alám besiklani a siklóernyős „Falucskai családot” :) Édesek voltak, ahogy szinte egymás kezét fogva repülnek :))) A felhőalapon fülcsukva siklottam a Corához és onnan irány a cél! Barcika előtt alacsonyról kellett kitekernem, de sikerült. Ott is jött de akkor már csak Lóri volt egyedül.

A célba 120m-en értem be és újra kidobhattam a „célba-érő-zászlóm”

Leszálltunk Lórival egy focipályára és boldogok voltunk.

A többiek kb 10 perc múlva jöttek be utánunk.

Polyák Gyuszi, Szilárd, Béci, Detki Árpi, Nyers Atti, Máté Zoli, Zale, és láttuk Szegedi Mikit is magasan (versenyen kívül) tovább repülni.

Szilárdot rábeszéltük, hogy vigyen bennünket vissza Egerbe és a tesója Tomi segítségével ezt a feladatot is leküzdöttük. Útközben ment a fejszámolás hogy hogy is alakulhat majd a 4 legjobb napos Liga versenyünk eredménye :) ki hol lesz (lehet) majd.


Este valamikor éjfél körül érkeztünk haza.

Már akkor neki is estem a logokat értékelni de csak szerdára lett teljes a kép.

Sajnos Polyák Gyuszi szombati repülése (cél) nem lett értékelhető mert 1,5 perccel hamarabb kilépett a cilinderből mint az kinyitott volna. Ahogy beszéltem vele nem jól volt beállítva.... (sajnálom)

Horák Gyuszi gps logját nem lehetett megmenteni, így csak a vasárnapi repülése értékelhető.

Végeredményben a hétvége nagyon jól sikerült és két csodálatos napot tölthettünk együtt a siklóernyőzés hazai (hazánkban tartózkodó) képviselőivel! :)

Jó időnk volt és jó feladatokon repülhettünk.

Eredmények itt.

Nincsenek megjegyzések: