2010. augusztus 13., péntek

Kalocsa - Balatonvilágos


Tegnap egy régi álmom teljesült. Egy távrepülés végén meglátni a Balatont! :)
Elég spontán szerveződött az utazás. 10 körül kitaláltam, hogy ugyan DK van de mégis el kellene menni repülni kicsit valahová mert az előrejelzések szerint a gradiens 300 méter alatt gyalázatos. Szegeden meg nem tudunk sokkal 300 fölé csörlőzni. Arról nem is beszélve, hogy hétköznap lévén nem sokan érnek rá délben repkedni.
A kisfiam sikerült rábízni a mamára így szabaddá tudtam tenni magam délutánra.Pénzes Oli telefonált hogy mi lesz a reptéren és mondtam neki mit tervezek. Rögtön benne volt a dologban. :) Közben csörögtünk Dávidnak és persze ő is dobta az aznapi munkát és már lassan találkoztunk a reptéren amikor Misi is rám csörgött. Így már 4-en indulhattunk Kalocsára ahol előző nap remek (3szög) repülések születtek. Késésben voltunk. fél 3 ra érkeztünk Kalocsára. Kissé megtorpant bennem a repülés utáni vágy mikor Bécit láttam a kocsija csomagtartójában feküdni és onnan szakértette a repülő illetve nem nagyon repülő többieket. Mondta, hogy sokan beégtek már és inkább haza megy, a medencébe pancsolni. Mi úgy voltunk vele ha már autóztunk csak repülünk kicsit.
Én persze komótosan pakoltam, de mikor láttam, hogy mindhárom útitársam kitekert akkor már irigykedve néztem őket. Pityke húzott fel kb fél 4 kor. Próbálkoztam a pálya Keleti oldalán de semmi nem jött. Már helyezkedtem vissza a starthelyhez amikor találtam valami kicsit. Tekertem ameddig lehetett. Közben Láttam Misit leszállni a reptér melletti szántóföldön és arréb P.Oli is tekert valamit. Mondtam neki jöjjön ha kell neki az én 1,5 m/s emelésemből :)
Odasiklott és tekertük még egy kicsit de valahogy 1400 fölé nem ment. Oli visszaindult a reptérre én meg Paks felé vettem az irányt. Az atomerőmű légterét kikerülve a komp volt a siklásom célja. Gondoltam ha nem találok semmit maradok a Duna keleti oldalán ha adja akkor meg komppal vissza tudok jönni. Adta! :) Tekertem valami kis pici termiket és átsodort a paksi oldalra. Ekkor láttam meg Dávidot aki már jött is "svancolni" :) Berohadt alám és el kellett búcsúznunk :) "nagyon sajnáltam!" :))))) Tovább siklottam a következő falu irányába. És persze jött a megszokott girheskedés. Kiemelkedtem vele és elsiklottam Simontornyáig. A rádióba nyomtam egy kis gonoszkodós pittyegést közben mert tudtam hogy már nagyjából mindenki a földön van. :)) "Ezt az alföldi köcsögök küldik nektek!" :))) Közben próbáltam megtudni hol járhatok mert a környéket nem nagyon ismertem. Magyaráztak valami tornyot meg ilyeneket de nem láttam :))) (alattam volt). Viszont láttam egy szépséget, ami ekkor már egyre közelebb volt hozzám! A BALATONT! Simontornya után ismét emelt valami amit sikerült megmarkolni és egész jól kiemelt. Ekkor már ott motoszkált bennem hogy de jó is lenne a parthoz közel leszállni.
Ekkor egy nagy siklás következett amit láttam már nem adja ki a partot. Nem baj de közel leszek! Ekkor egy hihetetlen dolog történt este 6 órakor!!! emelkedtem, és nem is valami kis cucc volt. EMELT! :)))) Viszont közben sodort a tó közepe felé ami egy kissé gondolkodóba ejtett. Osztottam szoroztam ha a többiek jönnek értem akkor nekik elég szívás ha a Déli oldalon valahol középen leszállok. Autózhatnak értem. Átverni nem egészséges mert egész úton nem voltam 1400 fölött és hát a napnak is vége volt de nagyon. Arra a döntésre jutottam, hogy maradok a Keleti csücsöknél mert mindenképpen jobb a visszajutás miatt na meg persze a cél is teljesítve lesz így. A 6 órási termiket 1000 méterig tekertem és ott hagytam. Nekikezdtem a végsiklásnak. Búcsúzóul tolt rajtam siklás közben is és robogtam a célom felé. Megittam a maradék teámat és gyönyörködtem az "aranyhídban" a Balaton vizén. Láttam egy motoros sárkányt akik a leszállás után tettek felettem egy tisztelet kört és integettek. A balatonvilágosi útkereszteződésnél szálltam le este 7!!! órakor! Boldog voltam!
A többieknek telefonáltam akik ekkor már úton voltak a kocsimmal, és éppen Dávidot vették fel.
Stoppoltam egyet és elindultam velük szembe. :) Este 11 kor értem haza és egy csodálatos élménnyel lettem gazdagabb!

A végeredmény: Kalocsa - Balatonvilágos 79,25 km (ami siklóernyős számolási módszerrel 80!km) :))) XC link
3 óra 24 perc repülés :)

Kívánom mindenkinek ezeket az érzéseket!
Sokszor az előre meg nem tervezett utak sikerülnek a legjobban! :)))

Nincsenek megjegyzések: